2
Április 11.
A költészet napja.
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
  csecse
  becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
  magam
  magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
  Az ám,
  Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
  szegény
  legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
  fura
  ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
  a hont
  kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
  hevét
  s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
  gagyog
  s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
  sekély
  e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
  taní-
  tani!

1937. ápr. 11.


    József Attila 50. születésnapjára
  
   Az örök hiány köszörűjén
tündökletesre élezett pengét
       csókolják meg a hűségesek.
Műben az embert megünnepeljék.

       Szép s veszedelmes igazságát
tudni kell egyre szerelmesebben,
       tövéből sír a csillagokig
árván a megcsalt szerelem s szellem.

       Jaj annak, aki gyönyörűt vár,
szabad levegőt őrülten áhít:
       szétdobálta a vonatkerék,
akár a gyöngyöt, szép csigolyáit.

       Makacs fia a mosónőnek
nyurgán a semmi partjain állott
       s amit ott vágyva fölfedezett:
magába ölte az újabb világot.

       Cammog az idő, de a nemrég
halálba fekvő konok önkéntes
       apánk lett s kíván több szerencsét
borzas kölykei önérzetéhez.

       Azt üzeni hogy szeretni kell,
s bűvölő szája el sose halkul.
       Szíved köré a szeretetért
ő a végtelent köti jutalmul.
József Attila
SZÜLETÉSNAPOMRA
Nagy László
Az örök hiány köszörűjén
1905-1937.
1925-1978
21 gramm epigramma

Meghóttam én kérem, éppen akkor meg akkor,
mikor elért az a Kaszás, no-meg az aggkor.
Szép temetésem vót, de a végét nem vártam;
így is voltak a pappal, sírásóval, hárman.
Egyszóval, így hagytam itt e földi világot:
sírásó szórt rám földet, pap meg miatyánkot.

Mint friss hót, tükör híján, tapogattam szárnyam,
s rettegve lestem, nem-e patásodik lábam.
Mert-hát nem olyan mindegy újoncként ilyenkor,
az ördög fiának, avagy angyalnak lenni,
mert-hogy a bűnöm tán sok, és ennyi meg ennyi.
Biza kár, hogy nem alkudtam jóval előre:
némi kis jattért, ezt-azt feledni belőle.

No de mindegy! Végül-is már idefent vagyok,
lenézve szédülök, és mindkét fogam vacog.
Bezzeg lenn: a patások szép estére főnek,
ki vannak téve bő léből sugárzó hőnek.
Nem is szédülnek ott, csak rotyognak szép lazán,
mit-sem törődnek ők, egy újonc meghót baján.

Egyszóval: most itten, épp felvételre várok.
Adatlapom töltöm, mint a lüke diákok.
Aztán innen, majd állás interjúra visznek,
s prezentációm után lehet, hogy repitnek.
Gyakorlom is serényen, mit mondok hát kérem,
mert ilyen angyalosdit, még nemigen éltem.

Mormolom hát magamban, vagy-úgy hetvenhatszor:
Meghóttam én kérem-szépen, ekkor meg akkor,
mikor gyütt az a Kaszás, no-meg hát... az aggkor.
Szép temetésem vót..., a végét alig vártam,
Így is voltak pappal, sírásóval és velem:
össze-vissza hárman.

Pest-Buda 2016. február 25-27-28.



M. Laurens   
EGY HÓT EMBER ÖNÉLETRAJZA
A két fiú a tér sarkán lévő padon ült, és mereven figyelte a szemközti dohánybolt ajtaját. Olyan tizenöt-tizenhat év körüliek voltak. Fésületlenek és pattanásos arcúak. Olykor ráemelték tekintetüket, végigmustrálták az előt-tük elvonuló lányokat, némelyiknek még utána is füttyentettek arra várva, hátha visszaszól, de aztán gyorsan visszatért a tekintetük a fóliával gondo-san lefedett trafikajtóra. Most az volt a fontosabb, sőt a legfontosabb. Már egy hete figyelték a ki-bejáró vásárlókat, meg a két eladót, ki mikor érkezik, mikor megy el, milyen szatyrot, vagy táskát visz magával. Mindent tudni akartak róluk. No, meg a rendőrről is, aki néha bekukkantott hozzájuk. Ő nyilván nem vásárló, mert még sose látták dohányozni. . Azt is megfigyelték, hogy csak ez az őrmester jár be hozzájuk. Amikor nem ő van szolgálatban, egész nap nem lehet egyenruhást látni a környéken. Ezt biztosan megfizetik, hogy vigyázzon rájuk.
T. Ágoston László
Fólialovagok
Tegyél a feje alá még egy kispárnát
kérdezd meg:
    – Most jól látja a tévét?
    – Nem hasogat a nyaka?
    – Szeretné hangosabban? –
igazíts a takaróján picit
és oldalazz át a nappaliba
ilyen tájt szoktad hívni az otthoniakat
odakinn esik vastagon csorog
teljesen másként mint a
te ereszeden
a te ablakodon
kezedben a mobilod
babrál rajta a hüvelykujjad
elmélázol
hallgatod ahogyan locsog
ahogyan dobol
itt már befellegzett a télnek
hűvös bő esők omolnak
napokon át
ne is siess azzal a telefonálással
meredj csak nyugodtan az
üvegen túlra
túl a vaksi nyirkokon
a lefüggönyözött éveken át
messzi február elseje havába
gyémántos ében éjbe
egyedül te estébe
csikorogva tárod a nehéz vaskaput
behajtok
visszazuttyantod és...
ne siess azzal a telefonnal
még elébed pittyenhetek a mindenségből
százhetvennyolc magas nyolcvan kilós
őszülő adatfolyam
online tenyér a blúzod alá
várj még! –
ne izgulj ettek nem pusztulnak éhen
virslit főztek
tojást
majonézzel nyomatták csak úgy
kenyér nélkül
persze felvették a pénzt
naná! –
miért? – kételkedtél benne? –
melyik gyerekednek is gyűjtesz lakásra? –
de hová tűnt az a februári hó
törvényen túli paplanos puha? –
vizenyős latyakjában úszó tekinteted
fáradtan fürkész de
nem talál meg engem
a reggeli fürdetés étkeztetés
tolókocsis séta délutáni társalgás
itthoni irigyek és önnön büszkeséged
limloma között
mert szolga vagy bár
de legalább nem a sajátjaid kapcája
február elsejét elmosták az esők
szétázott
másodikával kezdődik a hónap
s ahogy ujjad a kijelzőn téblábol
villan a szemed
tilos! –
hát jó hívjad őket
én is a papírjaim fölé fordulok lassan
már csak a szeleket hallom odakintről
perceg a konvektor
s idáig kongó kérdésedre hogy
na fiúk mit vacsoráztatok
keserűn motyogom magamban
virslit tojással.
Lehoczki Károly
Februáregy
Kecske állt a cölöphöz kötözve
körülötte fű, fa, útszéli virág -
nyájasan kéklett az égbolt felette,
míg feléje bókolt a vadrózsa ág.

Oly csodás volt minden szirom rajta
még sohasem látott, gyengéd rózsaszín,
ringatta őt a szél, a kedves dajka -
és pillangók hintáztak a gallyain.

- Szép vagy élet - sóhajtott a kecske,
és a nagy gyönyörtől majd elolvadott,
s mert modern volt, a giccset nem szerette
a káposztáskertre már nem áhított.

- Tele vagy élet, millió csodával
bölcs ábrázattal egyre ezt mekegte,
és azután még sóhajtott egy mélyet -
s a rózsabokrot tövéig legelte.
G. Ferenczy Hanna
A FILOZÓFUS KECSKE
1926-2007
néha, mikor kedve van hozzá,
megszólít az éjszaka,
azt súgja: - ne menj haza -
mert hideg az ágyad, a kályhád,
és a szívedhez vezető rámpák
rég` elkorhadtak.

azt is mondta még,
hogy testemben az erek
gyújtózsinór-gyökerek,
bármikor szétrobbanhatok,
és úgy foltoznak össze az angyalok
véres torzónak, nahát, az Úr elé.

azt is mondta még,
olyan vagyok, mint sínen a dér,
este átölelem a vasat,
de ha jön a mozdony parazsat
prüszkölve, én (nyomorúságom kódját feltörve)
meghalni készülök a szikkadó acélon.

azt is mondta még,
csak bele kell nézni a tükörbe,
és ha szeretve, gyűlölve
szememben semmit sem látok,
akkor jöhetnek a kérges-kezű kovácsok,
vonatszikrából estére ágyat verni.

Fövényi Sándor
Azt mondta
1994 szeptember 8-án két magyar fiatalember indult útnak az észak-karolinai Charlotte-ból a pennsylvaniai New Castle-be, hogy felszereljenek egy világító reklámtáblát Gróf Gábor nagynénikéje síszaküzletének portálja fölé. A nagynéni, jómódú özvegyasszony, helyben is talált volna megfelelő szakembereket, ám a maga módján igyekezett mindenben támogatni unokaöccsét, aki hat évvel korábban érkezett Amerikába. S ha már Gábor a barátjával együtt hírdetőtáblák készítésével és felszerelésével foglalkozott, természetesnek vélte, hogy a megbízatást nekik adja.
Czipek Zsolt, ismerve barátját és üzlettársát, előre ódzkodott az úttól. Félelmét igazolva látta, amikor Gábor ellentmondást nem tűrően kijelölte az útvonalat.
– Egy szakaszon az Ohio folyó mellett fogunk menni – mondta rábökve a térképre.
– Bolond vagy? Hiszen ez hatalmas kerülő – tiltakozott Zsolti.
– Látszatra. A valóságban közel sem olyan nagy. Talán húsz mérfölddel hosszabb, és időben alig egy órával tart tovább az út. Nem hajt a tatár.

Bányai Tamás
Egy villanás az égen

Kádár Béla: Lehajló hátakt.
Mikor gondolatod
öntöd szavakba,
mikor a szavakat
írod fehér papírra,
Mikor megtelik a
lap sűrűn betűkkel,
akkor festetted oda a
lelked, az embereknek,
és fektetted elébük
szíved, mint szőnyeget.

Vágyaid mint tépett papír,
talán... messzire szállnak.

Akkor fogod megérteni,
hogy téged sosem
fognak szeretni,
nem vagy semmi,
nincs élet, amit
annak hittél, csak
csalókán fénylett.
Ott állsz majd elhagyva
az útszéli fáknak,
s talán egyszer fű leszel
és megint rajtad járnak.

1938-2016
Szemendei Ágnes
Talán egyszer fű leszel
Ilyen lettem, te olyan vagy,
hála ama teremtőnek,
vagy a darwini folyamnak,
kinek mi jár. Nem kell bővebb.
Utca, mintha füst szállana,
ködben úszik a parlament,
hálisten, fuldoklás hava
bennem és ki még erre lent
fárad, s jár sehová haza.
Kézben kenyér, negyed kiló
elég mára, kicsit laza
spangli mellé, felet szívok.
A járdán mindenféle nép
rohangál, érezni rajtuk
a feszültséget, a veszélyt.
Szomorú vagyok miattuk,
kezükben mobil és Red Bull
feleselget Füvészkerttel,
bemagyarnak ezer lebujt
smacizva és szeretetben.
Nem beszélek. Hallgassátok.
Ezt köszönhetően többet
értek Duna-csobogásból,
s mit bekiabálnak közbe'.
Gesztikulál a fél város,
te is itt állsz plakáthelyül,
az én hazám reklámgyáros,
gyár helyére Pláza került
mindenhol, ahol csak élünk,
s különböző lelkek laknak.
Leülnek mellém. Egy részünk
ma kihal, belefáradva
e búval cseszett világba,
hazám, hazám, hát képzeld el,
a kenyered is kihánytam.
És pont terád, mily véletlen.




Ódor György
Hazám, hazám
Tűzfényes fekete madár
egy véletlen elkapott mozdulatban
fölcsúszik a nyár bársonyfüggönyén
az égre,
s a szárnyak tánca,
mint a fuvolaszó oly kecses,
s illatos, akár a rózsa kelyhe,
eltűnt
a pillanat
kristályperemének csapódva.

Bokros Márta
Jelenés
Megírtam én az x-edik szonettet,
nem is tudom, miért, hisz annyi sok van,
de lelkem, ott a jambikus sorokban,
akár a tűz, lobog, ha észrevetted.

Ne mondja senki rám: a munka rabja,
ezért gyötör csupán a félelem ma.
A számozás lehet talán dilemma
a rómait cseréljem át arabra?

Kitart a visszarévedés a múltra,
e kor lovagjaként csak írok egyre,
a torkomon ma már a sör se megy le...

Minek ledőlni hát a kocsmapultra?
Ha bárki verseim fogadni képtelen,
motorra szállok és irány a végtelen.


Ricza István
X-edik nagyon elkésett szonett
Nyelet konyak a vállgödörből,
beszívom részeg illatod,
kivárom míg a sárkánymintás
selyemruhádat felkapod,
s futunk a ferde lámpafényben
a harminckettes busz után;
konyakszagú szerelmet izzok,
és te boldogan nevetsz reám.

Fanyalgó arcú bácsikákra,
szemérmes lelkű nénire,
konyak levéből szór a pára
emlékvirágot sebtibe’,
és kint a zugló-széli házak
besüppedt ablakán a fény,
mint fészke minden kék madárnak
e részeg, boldog földtekén,
repít a földes, gödrös utca,
a fűcsomók, az éj felett,
s konyakszagúra csókolom
a szél-kavarta lelkedet.



Király Gábor
A szenvedély
Kereslek Benneteket,
Kik ott voltatok az ifjúság tablóján,
Emlékkönyvem fehér lapjain,
Találkoztunk a Szinva partján,
Vasgyár felé zörgő villamoson.
Kereslek Benneteket,
Kik csomót kötöttetek velem
A jégpálya esti fénykörén,
Kereslek Benneteket,
Kik ott éltetek a kohók fűtötte
Völgy ölén!
Kereslek Benneteket,
Lehet, Szíria oszlopainál
Sem volt reménytelenebb.
Manapság itt is egyre sűrűbb
Nem is idegenebb, de színesebb
A tömeg – kereslek Benneteket.
Én jöttem el, talán Ti is, talán
El is mentetek már,
Néhányatokkal  találkoztam
Dőlt betű formában temető kövén,
Hol elrévedve hajtottam fejet,
De Ti többiek, kik valahol vagytok,
Még kereslek Benneteket!




Bodó Csiba Gizella
Kereslek Benneteket

                                    (Dascel Anettnek)   Igazán csak te tudhatod,
        mikor szárnyalsz a magasba
mikor zuhansz alá a mélybe,
        ezért megint csak te tudsz dönteni:
dölyfösen kihúzod magad,
        szégyenedben térdre hullsz,
        avagy a jövőbe tekintve
        utadon tovább haladsz.
Pethő N. Gábor
Csak te tudhatod
Nem akadt a faluban senki, aki Nagy Mihályt rossztevő embernek tartotta volna, mégis ő volt az, akit megfenyegettek. Közszájra jutott, hogy Nagy Mihály valami jelentéktelennek mondott ügyben ellentétbe került volna a földszomszédjával aki, a vita hevében azt tanácsolta neki: jobb lesz, ha fekhely után néz az alvégi temetőben... Nagy Mihály az eset után úgy volt, elmegy a bíróságra bepanaszolni, a történteket. Aztán mégis letett szándéká-ról, mert hallomása szerint, az ilyen méregből mondott szóbeszédre nemigen szerettek passzust keresgélni a törvények között.
Verasztó Antal
Aki eltünt a saját falujában
A pajkos napocska pirosló pofával
nyelvét ki-kiöltve küldi le sugarát,
majd kacagva ráül az égi csúszdára
s lassan, nagyon lassan elengedi magát;

sikongatva megy le, csöppet sem sietve,
közben lángkezével szivárványt karol,
izzó háta mögé kék égfüggönyt húzva
elmerül, s hajnalig megbúvik valahol
Köves József
Áprilisi alkony
Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s kezed nem talál
csak lyukas zsebeket,
vagy idegen házban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,
úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
- egy poggyásznak
többen rángatjuk fülét -
kongó boltban járunk,
s visszhangos a kamránk
s látásunk tompítja
a kripta-sötét


Péter Erika
A múlt foglalatában
Írásban könnyebb a szakítás, zörgő falevélen
kiadja a tél útját a táj. Fölkapcsolja a Napot
a Mindenható, a határ ködfátyol függönyén
őzek árnyékportréja dereng. A téltemető
tudja, minden tavasz életében megrendezik
a virágok néptáncversenyét. Boldog, mert
neki nem kell vázában haldokolni, és a
szépség illatával áltatni a teret.

Testre feszülő, zöld trikós vadrózsabokrok
integetnek. A tisztás olvasókönyvébe ibolyát
rejt egy angyal. Legendás idők eszményei köré
hálót szőnek a pókok, sárba süppedt tradíciók
fölött szarvasok bőgnek. Kikacagják az időt
a gerlék, és folytonos szerelmezésre
kényeskedő füzek ágaira ülnek.

Az erdőkatedrális ólomüveg ablakát betöri
a szél. Garázda! kiált rá a fénypalástba
öltözött hajnal és megszenteli a szerteröppenő
színes szilánkokat. Újra érteni tanulják egymást
az ébredő vadak. Fölkapcsolja a Napot az Atya,
láthatóvá válnak a természet szentélyében a
szeméthegyek. Hirtelen minden olyan emberi lesz.



Pethes Mária
Olyan emberi
1938-2013
Én már a szemedből
olvasom a jövőm,
amiben lehet még
egy égi látomás,
s lelkembe sugallja
lépéseim sorát,
vagy bukdácsolásra
inti gondolatát.

Taigetoszra visz,
s fióka szárnyamat
Prométheusz lángján
ledobja a mélybe?
A szemed láthatja,
mert benne élek én,
a fekete éjben,
- de hattyúfehérben...

Németh Tibor
Csak nézzél rám...
Vonatra vártam, kint az állomáson.
A városon alkonyi búcsú-nap
sétált, izzított tornyokon keresztet ,
s felszállt-elszállt galambraj-pillanat.

Először jártam ott vagy életemben
már volt e város , s álom-égi nép?
Tűnődő szobrok kérték a sötétet,
a csillag csöndes este énekét.

Kutya sietett , s kutyául kiverten
egy ember ült , akár szobor-halott ,
s ma sem tudom , hogy kőmellében várta
vagy már nem is várta a vonatot.

Csak azt tudom, hogy én vonatra vártam,
felfűzni új állomások sorát ,
mint gyöngyöket kíváncsi szemű lányka ,
vonatra , amely visz majd fénybe át ,

új hajnalokba, tájra, boldogabba...
Igen, a nincsre vágytam, jól tudom,
vonatra, amely csillagokig eljut
lázálmú égen fénylő sín-úton.

Nincs ily vonat. S város, csak egy is, nincsen.
Csak Állomás van, piszkos, hallgatag,
s nem énekel itt csillagcsendű este ,
csalón fénylenek láz-sínek , utak ,

s az állomáson, kutyául kiverten ,
siratok Nincs-be elvillant hazát ,
s azt, hogy a szívünk mindhiába várta
piros béke virágos vonatát.
Lelkes Miklós
Állomás
Történéseit magába zárja az est,
szétszórt hangjait összetereli,
és halk duruzsolássá olvasztja össze.
Üvöltő fényt pásztáz felém
a szembejövő autók reflektorából.
Összeforr a szaggatott választóvonal.
Résre zárt ablak szele megérinti hajamat,
s kisöpri a kósza gondolatokat fejemből.
Egy kattintás, s a rádióból felbömböl a zene.
Ekkor belém kapaszkodik egy szó:
"Szeretlek".
Próbálom lerázni.
Képek villannak fel,
az arcod, szád, mosolyod,
kezed érintése a testemen.
Maradj velem!
Mennyi meddő év!
Te mégis előbújsz minduntalan,
agyam legelrejtettebb zugaiból.
Lelassul a kocsisor. Fékezek.
Arcodat látom a visszapillantó tükörben,
mely hirtelen vibráló fénnyé halkul.
Maradj még!
Magába zárja történéseit az est,
mielőtt átadná az éjszakának.
Fénybe-olvadt képeket egyesít,
pontosan a retinára vetítve.
Utolsót villannak az álmos házszemek.
A gázra lépek.
Még most is szeretlek!
Sötét fasor fut versenyt velem.
Majd a hold követ.
Fasor... hold... fasor... hold...
Álmosodom.
Csikorogva fékezek a célnál.
Kiszállok.
"Szeretlek!"
Úgy kísér e szó, mint rám tapadt pókháló,
de többé nem hallod tőlem.
Tudom, az ajtó túloldalán ott vagy,
de az már egy másik te,
aki rég nem enyém!

Szegő Judit
Éjszakai országúton
Még nem tavasz, de jeget törő szél
hullámzik át Velence mellett a
nyári hajókat őrző kikötők
leláncolt csendjén, s hóvirágokat
simít a rügyeket nevelő fák tövében.

Még gallért igazít a nyakba a hideg
fuvallat, de már a nap nevet fenn
apró felhőket terelve észak felé,
hogy egyszer elhozza a virágillatokkal
fűszerezett tavaszt és rányújtsa
a hosszabbodó nappalokat az éjekre.

Még harangszók bolyonganak a
bakonyi dombok föld-dúrta
lankái között madárdal helyett,
még halk a szó, csak útravaló az
érintés, még visszaindul az idő
velem, s csak mosolyod kísér el
magányomba, s halk szavad zsong
lelkem mélyén - ahol elrejtettelek.

Tiszai P. Imre
Bakonyi dombok alatt
Kapcsolattartásból
megbukom a fészbukon.
Telefonomat is lehalkítom.
Nyugatra költözik kelet,
írnák vagy mondanák.
Vibrál a világ,
bár kikapcsolom.

   Csabai Csaba éppen hazafelé ballagott a melóból. Hat éve, hogy megvált a Végvári Erőművek izmos csapatától, ugyanis a rendszerváltást követő években fel kellett ismernie, hogy a Művek életében a csúcson túl, csak a lejtő következik. Ez egy széntüzelésű erőmű volt, átálltak a gázra, jó páran feleslegessé váltak. Ő a feleslegessé válást, jó érzékkel megelőzte, meglepetésre, kilépett. Most éppen eszébe jutott a Művekben töltött évek sora, amikor a sarkon összefutott Nagy Józsival. El sem akarta hinni, hogy ilyen véletlen létezik.
   - Szevasz Csaba! Meg sem ismersz? – ripakodott rá a volt TMK szerelő kolléga.
   - Ne haragudj, de egy kicsit elbambultam. Ha hiszed, ha nem, éppen a régiekre gondoltam – mondta Csabai Csaba, és kezet ráztak.
 
Kő-Szabó Imre
A hét csoda
Albert Lőrincz Márton
Kikapcsolom
Kádár Béla: Muzsika.
Istenre hivatkoztok?
Szót se róla!
Halálomat neki köszönhetem!
Kinek van itt ítélni több joga?

Hatalommal, s hódolattal betelve
élünk a földön,
járunk peckesen
Béres Marika hátsó udvarában.
Tesszük a dolgunk hittel, fegyelemmel,
csak azt várva, mi tegnap volt, ma van,
s mi holnapig elég.
A végzethez, s effajta cirkuszokhoz
nekünk semmi közünk.
Miképp történhet meg hát
az a botrány,
hogy Illés tiszteletes egy napon
nálunk ebédel, s tálba kerülök?
Kukurikú!
Hol volt akkor az Isten!
Nógrádi Gábor
MARI KAKASA
                  „lúdtalpas vasutas lépteit törött járda őrzi”
                                                            Tiszai P. Imre
lúdtalpas vasutas őrzi
a törött járda lépteit
lúdtalpas léptek vasutasát
őrzi a törött járda
lúdtalpas törött vasutast
őriznek a járda léptei
lúdtalpas járda őreit
törött vasutas lépi
lúdtalpas lépteit őrzi
a törött járdán a vasutas
lúdtalpas vasutas töréseit
őrzi a lépő járda
lúdtalpas őrök járdáit
lépi a törött vasutas

vasutas őrzi a törött járda
lúdtalpas lépteit
vasutas lépteit töri el
az őrzött lúdtalpas járda
lépteit lúdtalpas vasúti
járda őrzi és töri el
törött vasutas őrzi
a lúdtalpas járda lépteit
járda léptei őrzik
a törött lúdtalpas vasutast
őrzi a lúdtalp lépteit
a járdán a törött vasutas
őrzött lúdtalpas vasutas
lépteit a törött járda

Debreczeny György
törött járda a lépte
Eljött a Halál
angyala. Ki töpreng majd,
hol van a Haza?
Soós József
SZÉCHENYI DÖBLINGBEN
186o. április 8. Húsvét napja
Bár nem kerültünk fegyvercső elé
hordozunk sebeket mi is -
bár ránk csak típusmúzeum maradt
s nem vették vérünk szigeti veszedelmek
és nem vitt őrületbe élnünk
Szulejmánnak s a közelebbi
megszállóknak az ostromgyűrűjében

s bár látszólag mi itt heában
hevertetjük magunkat
- emlékezetből s hallomásból
restaurálni kezdünk ezt-azt
várainkat s bátorságunkat.

1939-2015
Lászlóffy Csaba
Újabb áfium ellen való orvosság
Verejtékes éjszakába
fojtott álmok nyűge mérgez,
nyelvem fémes, agyam kába,
bolond piktor szülte kép ez.

Ám a két láb ösztönre jár,
minden lépés magos grádics,
sapka alján szűkült szempár
jelzi, hogy van, mintsem lát is.
Nem gyérül a hajnal köde,
nyirkos-gomoly fátylát ontja,
szénaboglyán bódult böde
sárgán-sápadt szárnyát bontja.
Viskó frontján csonkolt vályog,
rongyszvetteren fehér szetter,
sajgón fel-felfeslő tályog
flörtöl így az enyészettel.

Csöndben lóg az eső lába
villámtalan sötét egén,
falból szakadt huzal-árva:
szikrázni sem képes szegény.
Süllyedt járda, kihalt porta,
mindenünnen nyomor köszön,
ám én mégis oly gyakorta
vidám őszi etűdökön
merengek el, ha itt járok,
környezetem csendben figyel,
avarral telt gazos árok
néz rám ázott szemeivel.

Eltűnik a város mocska,
vadborostyán rónaságon
cickányt űző girhes macska
valóság vagy kóbor álom?
A bányató tovamaradt,
s vele tűnt a régi hangár,
karmazsin-szín lombok alatt
skarlátvörös fény rohangál.
Nagy, lobogó gombszemekkel
mesebeli, szép, édi kis
csigák zúgnak mellettem el,
meztelenek és étik is.

Integetek nékik némán,
gondolatom már hazahúz,
pár furcsa arc kérdőn néz rám,
s épp ébresztget egy kalauz...

Fetykó Judit
Berti meg azok a dolgok…
Nyakó Attila
Egy ingázó víziói
............
25.
Még az iparvárosban laktak, mikor – már jóval a kisfiuk halála után – az egyik szomszédasszonynak a férje, aki a melegüzem közvetlen közelében dolgozott, ott, ahol a csillék átviszik a munkások feje felett az olvasztott vasat, egy munkabalesetben meghalt. A megbillent csilléből ráloccsant a folyékony vas. Azonnal megölte. A szomszédasszony most, a férje halála után, a halott férjről kérdezte a putnoki jósnőt – korábban is járt hozzá, csak akkoriban az épp fel-fellángoló, más férfiak miatti érzelmei, vágyai alakulása izgatta. Tartott tőle, hogy az ő Pistája ott a másvilágon már mindent tud, ami itt korábban történt.